Vissza a nyitóloldalra

Miként biztosíthatom az adatok védelmét a csoportban?

A Sulinet csoportok létrehozásakor négyféle láthatósági szint közül választhatunk. Ezeket alapértelmezésben az admin szerkesztheti. Tanítási körülmények között célszerű és ajánlott, ha a tanár a csoport adminja.


A csoportban az adatok védelmét elsődlegesen a tagokhoz rendelt szerepek körültekintő beállításával biztosíthatjuk. Alapértelmezésben például tagok is küldhetnek meghívókat másoknak, ezért akár illetéktelenek is megjelenhetnek a csoportban. Gyakoribb azonban, hogy a Dokumentumtár adminisztrátor jogosultságot a tagoknak is átadjuk, hiszen a csoport dokumentumtárát így egyszerűbben tudják bővíteni, szerkeszteni. A tanulási helyzetekhez ajánlott privát/rejtett csoport esetében ez nem gond, hiszen a csoportfal tartalma nem nyilvános.
Ne feledjük, hogy a csoporton belül akár egyéni szerepköröket is definiálhatunk, ha a csoport jellege azt indokolja. Így például nem szükséges minden tagnak azonos jogosultságokat adni, egyes tagok kiemelt szerepet is kaphatnak.


Az adatok védelme a csoporton belül is fontos! Ne használjuk a csoport falát személyes üzenetek közlésére, amelyek nem tartoznak az egész csoportra. Például a csoportfal nem a (nyilvános) értékelés helye és nem itt célszerű közölni az érdemjegyeket sem. Erre kitűnően alkalmas a Sulineten belüli üzenetküldés.
Hasonló a helyzet a csoport Dokumentumtárával is. Az ott megosztott tartalmak esetében is legyünk körültekintők, tartsuk tiszteletben a csoport tagjainak személyiségi jogait.
Amennyiben nem privát/rejtett csoportban dolgozunk, a csoportfal láthatósága (nyilvános és moderál csoport esetében) lehetőséget ad arra, hogy az adatokat, információkat illetéktelenek is megtekinthetik.

Hasznos volt számodra ez a cikk? Feldolgozás ...